Helytörténet, idősügyi program keretében
A Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület A teljesség felé idősügyi koncepció keretében minden évben, ősszel meghirdeti Helytörténeti vetélkedő nem csak fiataloknak című rendezvényét. Az érdeklődő felnőttek és diákok egy játékos délután folyamán együtt mérhetik fel, mennyire ismerik szűkebb környezetüket, kerületüket, Ferencvárost!
A vetélkedőn 4-5 fős csapatok vehetnek részt, csapatonként idősek és fiatalok, előzetes jelentkezés alapján. A vetélkedőre való felkészülést, 1-2 héttel a rendezvény előtt, helytörténeti sétákon való részvételi lehetőség segíti.
Helytörténeti vetélkedő nem csak fiataloknak 2022
A FERENCVÁROSI HELYTÖRTÉNETI EGYESÜLET A teljesség felé idősügyi koncepció keretében 2022-ben is lebonyolította a tízéves múltra visszatekintő Helytörténeti vetélkedő nem csak fiataloknak című rendezvényét, amelynek célja, hogy az idősebb generáció érdeklődői egy játékos délután folyamán a versenyben résztvevő diákokkal együtt mérjék fel, mennyire ismerik szűkebb környezetüket, kerületüket,
Ferencvárost.
A tízéves vetélkedő a pandémia alatt megszokott módon került megrendezésre: február 16-án az idősebb versenyzők valós térben, a diákok 14-én vagy 15-én (választásuk szerint) online térben versenyeztek, és végül együtt értek el közös eredményeket. A felnőttek és diákok csapatai véletlenszerű sorsolás eredményeképpen álltak össze.
Az idősebb résztvevők versenyére február 16-án, szerdán a felkészülésüket segítő helytörténeti séta után, 11.30 órától került sor – a járványügyi szabályok betartása mellett,– a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény kiállítótermeiben.
Helytörténeti vetélkedő nem csak fiataloknak 2020
A FERENCVÁROSI HELYTÖRTÉNETI EGYESÜLET A teljesség felé idősügyi koncepció keretében 2020-ban is meghirdette és sikeresen lebonyolította a hagyományos Helytörténeti vetélkedő nem csak fiataloknak című rendezvényét, amelynek célja,
hogy az idősebb generáció érdeklődői egy játékos délután folyamán a versenyben résztvevő diákokkal együtt mérjék fel,
mennyire ismerik szűkebb környezetüket, kerületüket, Ferencvárost.
Ez a nyolcéves rendezvény azonban idén rendhagyó módon zajlott. November 4-én az idősebb versenyzők valós térben, a diákok online térben versenyeztek, és végül értek el közös eredményeket. A felnőttek és diákok csapatai véletlenszerű sorsolás
eredményeképpen álltak össze.
Az idősebb résztvevők versenye a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett két időpontban: november 4-én 12 órakor és 14 órakor, mindkét időpontban a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény 3 kiállítótermében zajlott.
Összesen 26 idős versenyző vett részt.
A versenyt egy előkészítő helytörténeti séta előzte meg az alábbi útvonalon:
- Bakáts tér (a tér története Fellner Jánostól Bakócz Tamás nevéig; Bakáts téri Általános
iskola, Polgármesteri Hivatal épülete, Czigler Győző és az FTC megalakulása) - Bakáts téri templom (építéstörténet és Ybl Miklós)
- Schöpf-Merei Kórház (története röviden)
- Hőgyes Endre utca 3. (Nemecsek Ernő; Pasteur Intézet)
- Ráday Gyűjtemény épülete ( Ferencvárosi Dohánygyár a regényben)
- Köztelek utca (az egykori Köztelek épülete ma Ádám Jenő Zeneiskola)
- Üllői út 23. (Táncsics Mihály lakóhelye)
- Üllői út 21. (Kosztolányi Dezső lakóhelye)
- Üllői út 17. (Aurora-kör, Bártfay László, Kisfaludy, Kazinczy)
- Erkel utca 20. (Arany János lakóhelye)
A sétát és a versenyt vezette: dr. Gönczi Ambrus
A verseny zsűritagjai: Simon Tímea, Winkelmayer Zoltán
Az online versenybe 18 diák kapcsolódott be. A versenyre való felkészülést A Pál utcai fiúk témakörben készült Tankocka-mátrix segítette.
Az online feladatokat Lukács Emília állította össze.
A versenyfeladatok kitöltése Kiss Zsuzsanna irányításával valósult meg.
A versenyzők oklevelet, „Helytörténeti csokit”, jutalomkönyvet vagy ajándékutalványt kaptak.
Az online feladatsor:
- Az aktuális vetélkedő gyakorló feladatsora az alábbi logóra kattintva elérhető:
- Az AKTUÁLIS VETÉLKEDŐ FELADATSORA a megadott a Redmenta logóra kattintva lesz elérhető, a következőképpen:
- 1. Mielőtt a logóra kattintasz, olvasd el az utasítást!
2. Kattints a logóra, majd használd a feladatlap DIREKTCÍMÉT!
A jelenlegi feladatlap direktcíméhez a következőt írd be: irodalmi helyszínek
Íme a logó:
VERSENYEREDMÉNYEK
I. helyezés felnőtt kategóriában:
Berecz Dénes
I. helyezés diák kategóriában:
Belán Dániel, Martis Gergely
Benedek Anna Léna, Kozári Anna, Kolbert Emese
(Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola)
II. helyezés felnőtt kategóriában:
Stiplich Mátyás, Szabados Sándorné
II. helyezés diák kategóriában:
Joó Csongor, Szabó Trisztán
(Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola)
III. helyezés felnőtt kategóriában:
Szelényi István, Varga Zsuzsanna, Lukácsy Katalin
III. helyezés diák kategóriában:
Ghourab Hazim Dániel, Scsaurszki Olivér Márk
(Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola)
GRATULÁLUNK MINDEN RÉSZTEVŐNEK!