Az elnökség tagjai:
Lukács Emília - elnök
Gönczi Ambrus - szakmai alelnök
Szommer Edit - pedagógiai alelnök
A Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteménnyel együttműködő közhasznú civil szervezet.
Küldetés
Ferencváros helytörténeti emlékeinek széles körben való megismertetése, Ferencváros múltjának, jelenének bemutatása a kerület, Budapest, az ország lakossága, illetve a külföld előtt.
A helyismereti-helytörténeti tevékenységek összehangolásával szeretne
- hozzájárulni a helytörténeti kutatás fejlődéséhez, segíteni a jelenre figyelő helyi vonatkozású vizsgálódásokat;
- egységbe foglalni a múltat és a jelent, a hagyományokat és a mai életet, fejleszteni a közügyek iránti érdeklődést;
- a lakóhely múltjának, értékeinek feltárásával, megismertetésével erősíteni a városrészhez való érzelmi-értelmi kötődést, a hajdani örökség és a mai eredmények megbecsülését, hozzájárulni az összetartozás érzésének felkeltéséhez, a nemzeti öntudat erősítéséhez.
Az egyesület hosszú távú céljai az alábbi célterületek köré csoportosíthatók:
- A helytörténeti ismeretek oktatásának szervezése, megvalósítása, kiemelten a tanórán kívüli formák: szakkörök, tanulmányi és tehetséggondozó versenyek, pályázatok, kutatómunkák, tanulmányi kirándulások szervezése.
- A ferencvárosi vonatkozású irodalom bővítése, a helytörténeti kutatás, oktatás ismeretterjesztés céljából nyomtatott és digitális kiadványok megjelentetése vagy ezek megjelentetésének támogatása.
- A helytörténeti-helyismereti-turisztikai információszolgáltatás, városmarketing. Városnéző séták, idegenvezetés. Az igényekkel összhangban bevezetett tartalomszolgáltatások.
Jövőkép
Kezdeményező szerepvállalás a Ferencváros múltjába és jelenébe kalauzoló szolgáltatásokban. Hozzájárulni Ferencváros jó hírének növeléséhez, szellemi vonzerejének erősítéséhez.
Történet
2001-ben Ferencváros múltjának és értékeinek bemutatására oktatási segédanyagként használatos helytörténeti olvasókönyv jelent meg, bekerült a könyvterjesztés vérkeringésébe, és alapjául szolgált a IX. kerületi iskolák 2001-2002-ben induló helytörténeti tevékenységsorozatának. A helytörténeti programban résztvevő diákok létszámának növekedése arra hívta fel a figyelmet, hogy a kezdeményezések egy szervezeti formára érdemesek, így a helyismereti-helytörténeti tevékenységek összehangolására 2005. április 6-án a IX., Pipa u. 4. szám alatt megalakult a Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület.
Alapító tagjai történelemtanárok, muzeológusok, könyvtárosok, magyartanárok, tanítók. Az Egyesület tiszteletbeli tagja Ráday Mihály.
Az Egyesületet a Fővárosi Bíróság 2005. július 13‐án kelt, 2005. augusztus 4‐én jogerő‐re emelkedett 16. Pk. 60. 406/2005/2. sz. végzésével, a 11.582. sorszám alatt vette nyilvántartásba mint kiemelkedően közhasznú szervezetet. A végzés 2005. augusztus 4‐én emelkedett jogerőre. Az Egyesület a Helytörténeti Gyűjteménnyel azonos székhelyen működik, 2007 óta hivatalosan bejegyzett székhelye: Budapest, IX. kerület, Ráday u. 18.
A 2012. január 1-jétől életbe lépett civil törvény új alapokra helyezte a civil szervezetek jövőjét. Eltűnt a civil szervezetek fogalomrendszeréből a „kiemelkedően közhasznú szervezet”, és a közhasznúság fogalma eleve közfeladat ellátásához kötött.
A Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 2014. május 7-én kezdeményezte újra közhasznúsági nyilvántartásba vételét. A Fővárosi Törvényszék 2014. december 3-án kelt, és 2014. december 30-án jogerőre emelkedett végzése alapján a Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület jogállása közhasznú, és a 2013. évi V. törvény, a Polgári Törvénykönyv (Ptk), valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról 2011. évi CLXXV. törvény (Et.) alapján készült alapszabálya elfogadásra került.
Fotók: Somfai Sándor
Eredmények
- Sikerült a IX. kerületben a helytörténeti oktatást szervezeti keretek közé emelni, és elismertetni, hogy a helytörténet tanításának kimagasló szerepe van a nevelésben, a diákok önálló gondolkodásának, alkotó és előadó készségének fejlesztésében, a tehetséggondozásban, a gyengébbek felzárkózásában, a közösségformálásban; új módszerek lehetőségét kínálja az oktatásban.
- Eredménnyel ösztönöztük a városrész történetével kapcsolatos gyűjtőmunkákat, kutatásokat, az érdeklődő tanulók részére változatos ismeretterjesztő programokat biztosítottunk, törekedtünk a többségben szociálisan hátrányos helyzetű tanulók szellemi élményhez való juttatásához, különböző tevékenységi formákkal hozzájárultunk egy körvonalazódó közösség kialakításához.
- A helytörténeti versenyek „rangot kaptak”, a helytörténeti tevékenységek népszerűek lettek.
- Sikeres lett az a törekvésünk, hogy a helytörténeti rendezvények, a különböző tevékenységek mozgatórugója a motiváció legyen.
- Rendezvényeink nemcsak az eredmény, hanem a minőség fogalmával is kapcsolatba kerültek, azaz a résztvevők igényeivel összhangban valósultak meg, így a helytörténeti tevékenységekben résztvevők létszáma egyre nőtt.
- A helytörténeti oktatás tanórán kívüli formáit rendszerbe foglaltuk, így megalapoztuk a helytörténet oktatásának folytonosságát. Mindezt a tanévekre lebontott, úgynevezett Nevelési projektek keretében valósítottuk meg, összehangolva a helytörténeti oktatás különböző tanórán kívüli formáit
- A célcsoportunkhoz (a IX. kerületben működő oktatási intézmények tanulói, tanárai) eljuttattuk kiadványainkat, és ezeket „használatba iktatattuk”. Oktatási tevékenységünk építkezett a már meglévő kiadványainkra, de kiadtunk új könyveket is.